Előszó

2011. március 7., hétfő

Autóipar


Ez a nap jó lehetőség volt arra, hogy pörögve készítsem a formatortákat.









Hasonló formák, egyforma színvilág. Ilyenkor érdemes több tortát egyszerre készíteni, így sok időt megspórolhatunk. Egyszerre legyártható az összes kerék. Egyszer színezünk piros marcipánt és csak egyszer nyújtunk ki egy bizonyos színt. A négy torta leburkolása és feldíszítése, így két órát vett igénybe.


 









A tűzoltó autónál a létrát emelném ki. Általában tragantot használok az ilyen jellegű munkákhoz, de annak sok idő kell, hogy megszáradjon. Most fehércsokoládét használtam. Megolvasztottam kiöntöttem egy fóliára, mikor elkezdett dermedni kivágtam belőle a léceket, majd hagytam teljesen megkötni. Ekkor olvasztott fehércsokival „összeragasztottam”.


 









A Ferrarinál az autó alakja a döntő, a lámpák formája, a felirat betűstílusa. A jelet nem volt lehetőségem szépen kidolgozni, hiszen annyira picike. 

A BMW nehéz darab, hiszen nincsen annyira karakteres formája, mint a bogárnak, vagy a Ferrarinak. Ha egy kicsit is mellé nyúlunk, máris inkább hasonlít egy Mecire vagy egy Ladára.

A mozdonynak is hasonló a színe így azt is készíthettem volna a többivel egyszerre. Csakis azért készítettem külön, mert már nem fért volna el kényelmesen az asztalon. Talán már túl nagy lett volna a káosz.

 









Aznap készült még egy bukósisak is. Se nem gömb, se nem tojásforma valahol a kettő között. A vendég kért még rá egy nonfiguratív festést, rám bízta, hogy milyet. Megnéztem pár fotót és összeraktam egy ilyen valamit.

Sok tortánál szükség valamilyen merevítésre ezt tragantból illetve zselatinos masszából könnyedén elkészíthetjük. Ehhez találhattok segítséget a Cipőtorta készítésénél. Fázisfotókkal és leírással.     

3 megjegyzés:

  1. 2 óra alatt leburkolva, diszitve 4 torta... micsoda álom. nekem 1 torta tart eddig... vagy még tovább ha aprólékos..

    VálaszTörlés
  2. hát minden elismerésem, nagyon élethűek lettek! 2 óra alatt 4 torta - ez ám a teljesítmény :D

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok! Nem győzöm csodálni a munkáidat!

    VálaszTörlés